Új körforgalom: minden irányból a jövő felé vezet

image11

2020. február 5.

 A kecskeméti megyei kórház melletti parkolóház és a körforgalom szükségessége hosszú évek óta közbeszéd tárgya. Most jelentős pozitív változások várhatók a Széchenyiváros közlekedésében, idén ugyanis mindkettő megvalósul.


Közlekedési szakértők 2005-ben jelezték először, hogy a Nyíri út – Akadémia körút kereszteződésében indokolt és szükségszerű lesz körforgalmat kialakítani. Később 2008-ban, majd 2012-ben és 2014-ben is a településfejlesztési stratégiák szerves része volt az említett csomópont fejlesztése. A kecskeméti közgyűlés minden alkalommal támogatta az előterjesztéseket. 


Most, 2020-ban valósággá válik a régi terv, az önkormányzat szempontjából példátlanul kedvező feltételekkel: a parkolóházat 100 százalékos, míg a körforgalom kialakítását mintegy 70 százalékos saját finanszírozással építi meg beruházóként a VER-BAU Parking Kft. A város e két fontos fejlesztése így nem elsősorban az önkormányzat költségvetését terheli. A projekt vezetője, Dr. Weninger András elmondta, a területre február második felében vonulnak fel a munkagépek, először a közmű kiváltásokat elvégezve. 


- Ebben a fázisban nem kell még forgalomkorlátozásra számítani. Amikor elindul a felszíni munka, a forgalmat szakaszolva, félpályás lezárásokkal korlátozzuk.  Az új csomópontot azonban teljes útzár nélkül építjük ki. 

A projekt vezetője elmondta, a buszok és a mentők folyamatos átjárását is biztosítják, erről a mentőszolgálattal és a busztársasággal rendszeresen egyeztetnek.


- Gyorsabban és olcsóbban is megépítenénk a körforgalmat, ha nem rendeljük alá az ütemezést a lakossági igényeknek. A csomópont olyan stratégiai helyen van Kecskemét közlekedésében, hogy kiiktatása óriási fennakadásokat eredményezett volna. Szakértők bevonásával sikerült olyan megoldást találni, ami az adott feltételek mellett minden érintett félnek a legmegfelelőbb lesz – szögezte le Dr. Weninger András.


A körforgalom ötödik ága fogja elvezetni az új parkolóház ki- és bemenő forgalmát. A csomópont megépítésének teljes költsége mindegy 800 millió forint, átadása év végére várható.